Első ez nekem. Ne nevess nagyot. Picit puskáztam, volt alapja....így nem mondhatom, hogy saját,bár nagy részében az. Mondhatni egy használt, idegen keretbe raktam a saját magam készítette képet. :) Így jobban hangzik!

 

Kriszta szokásához híven késett a találkozóról, nem sokat, csupán 4-5 percet, pedig megfogadta, hogy ide időben fog érkezni, nem szeretett volna már az elején rossz pontot szerezni a Férfinél. "A legnagyobb udvariatlanság késni, váratni valakit. Inkább te várj másra" - tanították a szülei. Nem sikerült betartania ezt soha, bár Ő is tudta, hogy csak rajta múlik az egész. Mentséget persze mindig talált késedelmére. Magyarázkodásból akár jelesre is vizsgázhatott volna, de tudta ennek itt most nem lesz helye. Megnyugodva látta, hogy senki nincs a megbeszélt helyszínen és a környékén sem látott még senkit. Bő 10 perc várakozás után nyugalma fokozatosan idegességre váltott. Mi van ha a Férfi nem várt rá? Mi van, ha elment, mivel nem találta itt pontosan? Kérdések egész hada lepte el buksiját. Megszeppenve hajtotta le fejét, miközben próbálta elhessegetni a negatív gondolatokat. Ekkor hirtelen eszébe villant, hogy nem csak késett, de még az utasításokat sem tartotta be, pedig egyszerű volt. Ha megérkezik, üljön le a bordó házzal szemben lévő padra és csak maga elé nézzen. Gyorsan így is tett, pedig úgy érezte, hogy teljesen felesleges, a Férfi már messze jár és soha többé nem hall Róla.

 

 

-Jajj kislány, mibe kerültél már megint bele. Teljesen elment az eszed? Találkozni szeretnél egy vadidegennel, akinek saját akaratodból ki szeretnéd szolgáltatni magad?

-Igen, ezt szeretném tenni.

 

Határozottan tudta saját kérdéseire a választ. Nem, nem azért, mert annyira magabiztos volt, hanem azért mert érezte, hogy meg kell tennie. Ok nem létezik rá. Csak így van, és kész.

Nem volt már fiatal fruska, tudta saját döntéseinek komolyságát. Azt is tudta, mibe lép bele, hiszen évekig kívülről szemlélte, kutatta ezt világot és most végre érezni is akarta. Érezni a saját bőrén, erre vágyott mikor beregisztrált arra a bizonyos oldalra.

Sosem keresett társat magának interneten keresztül, mert úgy gondolta normális párt így nem tud találni magának senki, de ez most épp a „nem normális” kategória volt.

 

Nem volt éppen tele a postaládája minden nap ajánlatokkal, de kapott bőven. Persze mindet visszautasította. Nem gorombán, kedvesen. Sajnos természetét nem tudta itt sem véka alá rejteni. Nem nagyképű volt, nem is arrogáns, csupán minimális igényei voltak - már amennyire netes ismerkedés közben létezik ilyesmi – a jelentkezők felé.

Intelligencia. Ebben minden benne van.

Egy nap kedves de határozott levelet kapott, ami ugyan nem árult el sok dolgot az írójáról, de mégis felkeltette az érdeklődést. Válaszolt neki. Ezzel elindult Kriszta számára egy mesebeli kapcsolat a félelmek világában.

 

Miközben ezen gondolkodott hirtelen két kéz nehezedett a vállára. A lány összerezzent és már fordult is volna hátra, de hirtelen eszébe jutott, hogy nem szabad. Most nem. Hiába szeretett volna a szemébe nézni, mint eddig életében mindenki másnak, de valami visszatartotta.

 

- Állj fel és menj be a szemben lévő épület első emeletének 119-es lakásába. - hangzott az utasítás.

Kriszta már vágott is volna vissza, hogy hogyan tud bemenni, de ekkor az orra előtt libbent meg egy vékony láncon lévő kulcs. A lány kinyújtotta tenyerét, a kulcs pedig belesimult.

Kérdés és még mindig hátrafordulás nélkül elindult a megadott irányba.

 

Régi vaskapun keresztül lehetett bejutni a ház udvarába. A kap nem volt zárva, csupán egy levágott lakat maradványai csüngtek rajta.

 

-         Itt még visszafordulhatsz Kriszta! Gyerünk! Te ezt nem tudod megcsinálni!

Mondta magának a lány, de a vágy erősebb volt benne és visszahajtva a kaput, elindult az épület bejárata felé.

Gyanús volt neki, hogy itt nem lakik senki. Sehol egy lélek, kissé ápolatlan folyosó és lépcsőház fogadta. Előre félt, hogy mit fog találni akkor a 119es lakásban.

Nem volt sok ideje ezen aggódni, hiszen hamar felért és megtalálta a megadott számot az egyik ajtón. Ez az ajtó jóval modernebb volt, mint a társai. Kilincs nélküli, csak kulccsal nyitható. Mosolygott is Kriszta, mikor meglátta, hogy ugyan hányszor kellene lakatost hívni hozzá, ha kizárná magát.

A kulcs beleillett a zárba. Egy fordítás és a másodiknál már nyílt is egy hang nélkül.

Semmire nem kapott utasítást, így kíváncsiságát visszafogva nem mozdult a kicsi, de hangulatos előszobából. Várta, hogy kinyíljon az ajtó mögötte és megérkezzen a Férfi is.

 

A Férfi Krisztánál jóval idősebb volt, de ez a lányt csak még jobban vonzotta. Sosem szeretett

volna fiatalabbal összeakadni ilyen kapcsolatban és egyébként sem. Tetszett neki, hogy a Férfi egyszerre volt kedves és magabiztos mégis tiszteletet parancsoló.

Ezért többször is hálát rebegett magában a lány, hogy sikerült egy ilyen Férfit találni, aki megérti, hogy Ő még nagyon kezdő és nagyon félénk, de mégis majd elemészti a vágy, hogy egyszer ő is szolgálhasson, hogy a kényére kedvére tegyen vele azt, amit csak szeretne.

 

Amint ezen elmélkedett, valaki szólította bentről. Hirtelen megrémült, hogy 2 férfi van itt, de csak egy pillanatra, mert felismerte, hogy ez az a hang, aki lent a padnál eligazította.

Hogyan került ide? Hiszen nem jött be ezen az ajtón? Akkor biztosan lehet egy másik ajtó is.

Ugyan mekkora lehet ez a lakás?

Töprengeni nem volt ideje, hiszen a Férfi harmadszor szólította már.

Belépett az előszobából nyíló egyetlen ajtón. Kellemes vanília illat csapta meg az orrát. A bútorzat egyszerű, de tökéletes állapotban lévő volt. Nem is állt másból, csak egy kanapéból, egy kis asztalkából egy  bárpultból és két fotelból. A Férfi nem volt bent, a hangját azonban ismét hallotta.

 

- Menj be a nevedet viselő ajtón (ezt eddig a lány észre sem vette) és vetkőzz le.

 

Kicsit nyersnek tűnt a lány számára, bár tudta, hogy nem piknikezni és bájcsevegni vannak itt. Annál sokkal élvezetesebb dolgokat fognak átélni álmai szerint.

 

Átment a megadott helységbe. Ez már sokkal ridegebb volt, mint az előző, bár a kellemes illat ezt is barátságosabbá varázsolta. Egy fotel, egy hosszú asztal, és egy szobainas volt a tartalma. Az ablaka az utcára nézett, függöny nem volt rajta, és ugyan az elsőre belátni nem lehet, de a lány szégyenlőssége határtalan, ezért a redőnyt – amit örömmel fedezett fel -, még ha utasítást nem is kapott rá, boldogan engedte le lyukacsos rácsokat hagyva, amin a délutáni nap éppen-éppen csak átszűrődött.

Lassan elkezdett leöltözni. Ekkor elkezdett gondolkodni, hogy talán mégis hazamegy. Nem való ez neki, nem tudja megtenni. Valami mégsem hagyta, hogy így tegyen. Ruháit levéve, ott állt teljesen meztelenül, és felesleges lett volna takargatnia magát, úgysem sikerült volna, hatalmas bájait elrejtenie pusztán kezével.

Ajtónyikorgás, kilincs-csikorgás hallatszott, majd a semmiből 4 erős reflektorfény világította meg a lány szégyenlős hófehér testét. Fogalma sincs a lánynak, hogy miért nem fedezte fel ezeket eddig. Szinte megvakult a hirtelen jött fénytől. Sejtette, hogy a Férfi számított arra, hogy leengedi a redőnyt, hiszen rengeteget beszéltek a gátlásosságáról az alkata miatt, és talán direkt is hajtotta ebbe a 2fénycsapdába” a lányt. Előre ismerte a lépéseit… ez Krisztát kicsit megrémítette, de pont ez a rémület vonzotta a Férfihoz is és ahhoz, hogy minden parancsát, a tőle elvárható módon teljesítse.

Vadul elkezdett gondolkodni, hogy mit is kellene most tennie, de a zavarában semmi nem jutott eszébe. Látni még mindig nem látott, csak érezte, hogy valaki elmegy mellette és a háta mögé lép. Egy pillanat múlva elsötétült minden. A Férfi egy szemtakarót helyezett a lányra.

 

Puha karjaiba erős ujjak mélyedtek és érzékelése szerint a hosszú asztalhoz rángatta a Férfi.

Ekkor kicsit megijedt, hogy talán mégsem olyan megbízható és most ebben az üres épületben akár agyba – főbe ütheti, senki nem talál rá és senki nem hallja meg jajveszékeléseit.

Mégsem tiltakozott. Pedig szabadok voltak még a kezei, lábai és beszélni is tudott, mégsem jött ki egy ne szócska sem a száján. Be kellett vallania magának, hogy a vágya nagyobb volt, mint a félelme.

 

Most egyedül hagyta az asztalnál.

 

Amíg így várakozott, azt sem tudva mire, Kriszta megint a történtekre, a levelekre gondolt. Hetekig levelezgettek, minden nap több oldalon át. A férfi kérdezgetett, és válaszolt Kriszta folyton szaporodó új kérdéseire. A lány rájött, hogy nem beteg és nem perverz az elméje, hiszen ez egy csodálatos világ. Korábban az erõszakkal, kényszerrel, az egyoldalú szexuális élvezettel azonosította. A beszélgetésekbõl bizonyosságot nyert, hogy szó sincs ilyesmirõl. A férfi kérésére, majd késõbb "önszorgalomból" jó néhány internetes oldalt is végignézett. Írásokat olvasott, képeket és klipeket nézett. Sosem szörnyülködött, és mindig őszintén elmondta a véleményét, hogy miről mit gondol.  Késõbb már észrevette azt is, hogy melyik írást írta "bennfentes", és melyik a fantázia szüleménye. A képeken, filmeken is észrevette a beállítottságot, a csalást. Észrevétlenül elméleti szakértõvé vált; igaz a férfival mindig megbeszélte a látottakat, olvasottakat. És a férfi türelmes és megértõ volt: magyarázott, de olykor csak rávezetett a helyes megoldásra, hagyta, hogy Kriszta maga jöjjön rá bizonyos dolgokra.

 

Igazából még most sem érti, hogy nem sokkal ez után a felismerés után, pont egy hete, miért is írta le azt az ominózus mondatot, és ha már megtette, miért nem visszakozott azonnal, vagy az elmúlt hét folyamán bármikor. Hiszen megtehette volna. De ha már kimondta, tartotta is magát ahhoz, amit akkor leírt: "szeretnélek szolgálni".

A férfi pedig visszakérdezett: "jól meggondoltad"? Akkor igennel válaszolt, és azóta is minden nap. Csak most, amikor odaállt a megbeszélt helyre, támadtak kétségei. De odaállt, és útközben sem fordult vissza, pedig amíg nem ér be a házba, megtehette volna. De nem tette, és most itt áll, várva, hogy, történjen valami.

 

Halk zümmögéses kattogások. A lány ezer hang közül felismerte volna: fényképezés zajai, a vaku villanását kísérő hang. Úristen! A Férfi fényképezi! Pedig megígért, hogy nem teszi. Teljesen kétségbeesett, de mégsem szólt, pedig még mindig megtehette volna.

 

Csend.

 

Újból megszorítják az ujjak és az asztal végéhez vezetik, ahová fel kell hasalnia és előre kell nyújtani a kezeit. A hogy csúszik az asztalon, észreveszi, hogy egy téglalap alakú jó nagy részen az asztal közepe táján ki van vágva. Amint a mellei elérnek odáig és kibuggyannak a asztal hiányzó darabján keresztül, a Férfi nyomatékosan ráteszi a hátára a kezét, megálljt parancsolva.

 

Megint a kattogás. Csend.

 

A lány már lazán fekszik, hiszen nem lát semmit, beletörődik a csúnya képekbe. Hátulról úgysem lehet felismerni, hiszen bármelyik ekkora nő lehetne.

 

Motoszkálást érez a bokájánál. Nem kötél, hanem valamilyen vászonszerű anyag kerül rá, amivel szorosan összeköti a két lábát. Nem kellemetlen, de már kezd kevesebb biztonságérzete lenni a lánynak. Érdeklődve várja, hogy mi készül.

Pillanatok alatt a keze is a csuklójánál ugyanezen anyaggal össze lett kötve a feje fölött előre nyújtva.

 

Lánccsörgés… Mit akar a láncokkal?!? Láncról nem volt szó!

 

Megint a bokánál érez valami matatást és csörgést, majd egy másodperccel később a csuklójánál. Ott érzi, hogy valami súly kerül rá. Hosszú láncot akasztott az előbb feltett vászonszerű anyagra.

Nyugtalanság tölti el a lányt. A legjobban a csend zavarja, hogy nem beszél hozzá a Férfi… mintha csak egy darab tárgy lenne… de hiszen pont ezért jött… akkor meg mi a baj?

 

Megint a kattogás. Csend.

 

Ehhez már kezd hozzászokni és nem feszeng, nem zavarja, pedig előre megbeszélték, hogy nem igazán szeretné.

 

1-2 percig semmi. Már kezd hűvös lenni az asztal, kényelmetlen a fekvés és a várakozás.

Nem is érzékeli mindaddig a férfit, még az váratlanul egy halk suhogó hangot követően valamivel rá nem csap a lány kicsinek nem mondható gömbölyű hátsójára.

Krisztin visítva ugrana, ha tudna, de a fájdalomtól elfeledkezett arról, hogy nem tud hátrakapni popsijához és felpattanni sem tud, így a hirtelen mozdulattól majdnem leesik az asztalról. Ettől a Férfi menti meg. Na nem éppen kedvesen, hanem igen durván szinte visszalöki a lányt a „helyére”.

Kriszta hüppög kicsit, mert tényleg csípett és fájt az az egy hatalmas ütés és ő nem volt felkészülve rá, meg nem így képzelte… de most sem szól….csodálkozik, hogy nem akar szólni, pedig úgy gondolta, hogy az ilyet ő biztos nem hagyná szó nélkül és „megreklamálná”.

Aztán a következő gondolata az, hogy ugyan mit is reklamáljon ő? A Férfi azt adja, amiért jött…. Hálával tartozik érte és köszönettel, nem pedig reklamálással. És egyébként is élvezi…

Ezt pirulva vallja be magának a lány.

Ám élvezet ide vagy oda a fájdalom az fájdalom. Nem szeretné, ha még egy ilyen váratlanul érné, ezért próbálja megfeszíteni egy kicsit az izmait, hátha akkor nem fáj annyira, de még tapasztalatlan az ilyenben, csak az ösztöneire hagyatkozhat.

 

Nem üt többet a férfi, már megint percek óta csak váratja.

 

Halk zörejeket hall maga alól és fészkelődést. Nem tudja mire vélni a dolgot.

Érezte, hogy a férfi leheletfinom kört ír le talán az egyik ujjával a bal mellbimbója körül. Ennyi elég is volt, hogy az egyébként is izgalomba lévő bimbócskák még jobban megkeményedjenek. Hozzá sem kellett ehhez érnie a Férfinek. Kriszta vár volna még egy kis becézgetést, hogy legalább érintse meg, de nem tette. Helyette ismét éles fájdalom hasított még fájdalomtól szűz testébe. Kényeztetés helyett egy erős, de szerencsére fogak nélküli csipeszt kapott a ball majd utána a jobb bimbóra. Most is ugrott volna egyet, de a Férfi talán foghatta a két csipeszt, amivel visszahúzta, ugyanis a fájdalom, hogy letépi, nem hagyta felemelkedni a lányt.

Valamit megint igazított a csipeszeken a férfi, mert ismét kellemetlenül megrándult előbb az egyik, utána a másik, majd lánccsörgést hallott és ezután rögtön fel is nyögött megint a lány a kínzó érzéstől, amit a csipeszekre akasztott súly és a lánc feszítése okozott.

 

-Így majd megtanulod, hogy szabad – e ugrálni! Szólt a Férfi.

 

Ismét fényképezés hangja töltötte meg a csendet, amibe csak Kriszta szívdobogását lehetett hallani. Legalábbis a lány így képzelte.

 

Csend.

 

Suhintás.

 

Ez már kisebb, mint a legelső, de nagyon csíp ez is. Krisztin ösztönösen ívet formál, mintha maga alá akarná húzni a védtelen hátsóját, de ekkor még ennél is nagyobb fájdalom éri. Kezein és lábain lévő anyaghoz kapcsolt lánc rá van akasztva a bimbókat szorító csipeszekre. Így ha a lábait vagy a kezét egy picit is megmozdítja, működésbe hozza az egyébként már zsibbadássá vált fájdalmakat.

Próbál uralkodni magán, hogy a következő ütésnél ne emelkedjen meg. Nem sikerül. Az ütés fájdalmára ismételten saját maga okoz még nagyobb kínt azzal, hogy nem tud parancsolni testének.

 

Nem számolta mennyi ütést kapott, talán15 lehetett, bár már az elsőnél is úgy gondolta, bőven elég neki.

A számára legmegdöbbentőbb az volt, hogy nyöszörgésen, halkabb jajgatáson és könyörgöm ne szavakon kívül nem tett semmit.

 

Miután abbamaradtak az ütések, csak a lány zihálását lehetett hallani.

 

Majd ismételten a fényképezőgép hangjai következtek.

Csend.

 

A Férfi leakasztotta róla a láncokat és kioldozta a vásznat.

 

Közben beszélt a lányhoz.

 

-Mondtam ugyan, hogy egyelõre csak felmérem, mit viselsz el, de ami eddig történt azt Te provokáltad ki saját magadnak, hiszen tudtad nagyon jól, hogy nem tűröm a késést! Ezzel nagyon feldühítettél. Azt hittem itt is hagylak.

 

 - De…

 

A lány közbe akart vágni, ám hirtelen elharapta a szót, ugyanis eszébe jutott, hogy ezzel csak még jobban elkeserítené a Férfit, aki pedig csak a javát akarja.  Meg ilyen fegyelmezetlenséggel hálálja mag neki. Megérdemelte amit kapott.

Bűnhődni szeretett volna, de inkább szégyellte magát, ugyanis észrevette, hogy a fájdalom nem vezeklést, hanem kéjt okozott neki, amitől teljesen benedvesedett.

 

- Gyere utánam!

 

Szólt a Férfi.

 

Kriszta nagy nehezen, a csipeszekkel még mindig a bimbóin, feltápászkodott az asztalról, tapogatózva, hiszen a szeme is takarásban volt. Úgy érezte ez percekbe telt neki, mert alig bírt megmozdulni. Minden porcikája fájt a sokáig tartó egyenetlen testtartástól.

 

Végül sikerült felállnia. Azt hitte a Férfi nincs is ott, és még örült is neki, hogy nem látja, amint itt vonszolja magát, mint egy zsák, de Ő mégis ott volt. Megfogta a karját és átvezette a lányt egy hűvösebb helységbe. Ezt a talpát érintő hideg kő miatt érzékelte is rögtön. Úgy gondolta fürdőszobába lehetnek.

 

 Jól gondolta.

 

-         Térdelj le!

 

A lány letérdelt.

A Férfi eléállt és gyengéden, ám mégis határozottan a lány ajkai közzé dugta a már régóta ágaskodó férfiasságát.

Krisztának ez jutalom volt. Mohón próbálta legjobb tudása szerint kényeztetni a Férfit. Hol lassabb, hol gyorsabb mozdulatokkal. Élvezte, szerette csinálni. Ez csak még jobban felizgatta a Férfit. Hamar elélvezett a lány szájában, aki minden cseppjét kéjtől remegve nyelte.

 

Kriszta addigra már nagyon felizgult és ezt tudta a Férfi is.

 

-         Állj fel!

 

Parancsolta a férfi. Miután a lány felállt, a Férfi a fürdőkádhoz kísérte. Levette róla a csipeszeket, amitől a lány nagyokat nyögött, ugyanis eddig nem is érezte már, csak a levétel volt pokolian kellemetlen. Áttetette a kádon az egyik lábát és úgy ültette rá a hideg felületre, hogy előtte szét kellett húznia az ajkakat, hogy a puniját teljesen érje az égetően hűs zománc. A lány felszisszent mikor ráült. A forróság találkozott a hideggel. A lánynál a forróság győzött. Le kellett feküdnie a kád szélére ebben a pozícióban.

A Férfinél rövid nyelű korbács lehetett, azzal kezdte el ütni a lány hátát, fenekét. Ezek nem voltak fájdalmas ütések. Kriszta élvezte.

Ezt sem számolta mennyit kapott, de kevesebbet, mint várta.

Halkan nyögdécselt és szíve szerint csúszkált volna a kád szélén, de félt, hogy megbántja a Férfit, így nem tette. Szeretett volna végre elélvezni, pedig tudta, hogy nem ezért van itt. Csak akkor jár neki, ha a Férfi úgy látja, hogy megérdemelte.

 

Abbahagyta a korbácsozást és felállította a lányt teljesen a kádban.  Megkérte hogy az egyik lábát tegye a kád szélére. Egy határozott mozdulattal megfogta a lány punciját és belemarkolt! Kriszta ismét felszisszent. Váratlanul érte ez az erős mozdulat.

 

-Tiszta lucsok vagy. Felizgultál?

-Igen, Uram.

-És megengedtem, hogy felizgulj?

-Nem, Uram, Bocsásson meg, amiért az izgatásától felizgultam, kérem, büntessen meg érte.

-Egy kicsit szemtelen vagy, de nem baj. És természetesem, mivel kérted, megkapod a büntetést is.

 

Majd a férfi ugyanolyan határozott, ám de gyengédebb mozdulattal belevezette két ujját a lány hüvelyébe, egy harmadik ujjával pedig erősen nyomva a csiklóját körkörös mozdulatokat írt le. Nem kellett sokáig csinálnia, hiszen a lány így is robbanásig volt már húzva.

Ám a robbanás nem következett be… a Férfi egy lépéssel előtte abbahagyta a lány simogatását. Kriszta csalódottan várt, nem mert mozdulni.

 

_ Húzd szét az ajkakat, feszesre, lássam a pinád!

 

Parancsolta a Férfi.

 

A lánynak nagyra duzzadt csiklója már nagyon érzékeny volt, ezért mikor megérezte a korbács lágy ütését, önkéntelenül is összerándult. A harmadik csapásnál megfeszült a lány minden porcikája és hangosan felüvöltve elélvezett. A gyengeségtől szinte majdnem összecsuklott, de a Férfi rászólt, hogy tartsa magát úgy ahogy eddig. Élvezés után még vagy 2szer kapott ütést a puncijára, utána valami meleg folyadékot érzett magán, csiklandozta a sugár a még érzékeny felületet.

Nem tartott sokáig. Nem értette a lány mi ez.

 

-Ha kimentem, leveheted a szemmaszkot. Mosakodj meg, öltözz fel. Itt a ruhád és a táskád!

Ne gyere vissza, hanem a fürdőszobától balra lévő ajtón át távozz. Ha úgy értékelem, hogy javítható vagy még, akkor jelentkezem. Te ne merj keresni engem sem levélben sem másmilyen módon.

 

A Férfi nyers , hideg mondataitól a lánynak könnybe lábadt a szeme, de nem ellenkezett. Megvárta még bezárul az ajtó és levette a maszkot. Döbbenten nézett maga elé, miután már a hirtelen fénytől látott is valamit. Halvány, sárgás színű folyadék csíkja látszódott még a fürdőkádban. Megértette mi volt az a sugár. A Férfi lepisilte. Lepisilte és ő élvezte.

Hát milyen nő ő így? Saját maga előtt szégyellte… De most nem volt idő ilyenen töprengeni.

Gyorsan megfürdött, felöltözött és villámgyorsan elhagyta a lakást.

Egész éjjel sírt. Nem a testi fájdalomtól, azt nem érzete. A lelki teher volt sok. Nem felet meg a Férfi elvárásainak. Meg is érdemli, ha nem hajlandó többet vele foglalkoznia….

 

Reggel új e - mail várta. Ennyi állt benne:

 

Jövő péntek. 19. 30

 

Eddigi élete leggyönyörűbb üzenete volt ez …..

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.